A fenntartható fejlődés kérdései a Gyöngyösi kistérség településein

A kutatás célja a fenntarthatóság lokális, helyi (kistérségi, települési) megvalósítási lehetőségeinek, megoldási módjainak, ellentmondásainak és akadályainak feltárása. A kérdőíves vizsgálat az önkormányzatoknál és a lakosságnál is ismerethiányt és gyenge kezdeményezőkészséget jelzett. Igaz, napjainkban Magyarországon a fenntarthatóságot kormányzati és helyi szinten sem kezelik jelentőségének megfelelő helyen, s a nemzeti stratégia is csak 2007-re készült el. Útmutatók és esettanulmányok híján az önkormányzatok is csak tapogatóznak, és a lakosság sincsen tisztában a nemzetközi kezdeményezés jelentőségével. A törvényi háttér csak azt rögzíti, hogy a helyi hatóságok részt vehetnek ilyen stratégiák készítésében, de nem fogalmaz meg kötelezettségeket, elvárásokat. A civil szférából sem érkeznek kezdeményezések, hiszen Magyarországon a demokratikus hagyományok szerények, és a környezeti kérdések is meglehetősen hátul szerepelnek a lakosság értékrendjében. Biztatónak tekinthető, hogy a stratégiák elkészítéséhez szükséges elemek egy részével már rendelkeznek az önkormányzatok. Ajánlható a törvényi szabályozás átgondolása, útmutatók és esettanulmányok készítése és propagálása, valamint a kormányzat helyi fenntarthatóság iránti elkötelezettségének hangsúlyozása. Olyan törvény szükséges, amely kormányzati és helyi szinten is megvalósítható és kötelező előírásokat tartalmaz. ------------------------------ The study was aimed at identifying solutions, ways of implementation, controversies and obstacles of sustainability at the local level (in a micro-region or settlement). Results from the questionnaire used indicated that both Municipal Governments and the population were lacking information and initiative. Sustainability is not currently being treated in accordance with its signifi cance at the governmental and local levels either in Hungary, with the national strategy completed only in 2007. In the absence of guidance and case studies, Municipal Governments are in the dark, and citizens are not aware of the importance of the international initiative either. Legislation only states that local authorities may participate in drawing up such strategies, but does not set forth duties or expectations. Non-governmental organisations are not putting forward initiatives either, as democratic traditions in Hungary are humble and environmental issues are a low priority for citizens in general. It is encouraging that municipal governments already possess a portion of the components required to draw up strategies. It is recommended to revise the legal framework, prepare and promote guidance and case studies, and placing a greater emphasis on communicating the government’s commitment to local sustainability. We need legislation which contains feasible and compulsory requirements both on the governmental and on the local level.


Variant title:
SUSTAINABILITY ISSUES IN SETTLEMENTS IN THE GYÖNGYÖS MICRO-REGION
Issue Date:
2009
Publication Type:
Journal Article
DOI and Other Identifiers:
ISSN 0046-5518 (Other)
PURL Identifier:
http://purl.umn.edu/92528
Published in:
GAZDÁLKODÁS: Scientific Journal on Agricultural Economics, Volume 53, Number 6
Page range:
578-591
Total Pages:
14
Series Statement:
53.
6.




 Record created 2017-04-01, last modified 2017-08-22

Fulltext:
Download fulltext
PDF

Rate this document:

Rate this document:
1
2
3
 
(Not yet reviewed)