A MAGYAR BAROMFI ÁGAZAT AKTUÁLIS PROBLÉMÁI

A Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar által 2007-ben szervezett „Ágazatspecifikus innováción alapuló projektek generálása a baromfi ágazatban” című szakmai tanácskozás keretében a baromfi ágazat aktuális kérdéseit tekintettük át aktívan bevonva a teljes vertikum szereplőit. Jelen tanulmány célkitűzése a magyar baromfi ágazat problémáinak feltárása, összegyűjtése és rendszerezése, illetve ez alapján az ágazat fejlesztésére vonatkozó célstruktúra összeállítása, mely megfelelő kiindulási alapot biztosíthat az ágazati stratégia kidolgozásának, ezen túlmenően ágazatspecifikus innovációs ötletek megfogalmazásának. Az ágazati megközelítésben készült helyzetfelmérés alapján összeállítottuk a baromfi ipar problémafáját, mely strukturáltan szemlélteti a problémás területeket és az azok között fennálló ok-okozati kapcsolatokat. Kijelenthetjük, hogy a magyar baromfi ágazat központi problémája a nemzetközi versenyképesség romlása. A jelenlegi helyzet kialakulásának oka egyrészt a hazai és nemzetközi piaci kiszolgáltatottság növekedése, másrészt az ágazatban tapasztalható objektív versenyhátrányok megléte. A problémák megoldására összeállítottuk az ágazat célstruktúráját is, mely az egyes területek elemzése alapján megfogalmazott elérni kívánt helyzetet vázolja fel.


Variant title:
ACTUAL ISSUES OF HUNGARIAN POULTRY SECTOR
Issue Date:
2008
Publication Type:
Book/ Chapter
DOI and Other Identifiers:
ISSN 1586-4502 (Other)
PURL Identifier:
http://purl.umn.edu/43320
Page range:
315-325
Total Pages:
11
Note:
We analyzed the existing situation of poultry sector with industrial experts and professionals of “Generating projects based on sector specific innovation in the poultry sector” symposium organized by University of Debrecen Centre for Agricultural Sciences Faculty of Agricultural Business and Rural Development in 2007. The objective of the study is to identify major problems and their main causal relationships of Hungarian poultry sector, and also prepare problem tree and objective structure related to the development of this industry, which could be proper base for a strategy and generating sector specific innovation. The problem tree based on sector approach is a graphical arrangement of problems differentiated according to ‘causes’ and ‘effects,’ joined by a core problem. The core problem of the Hungarian poultry sector is the falling international competitiveness of this industry. It was caused by rising of home and international market defenselessness and objective indicators. The problems are converted through simple rewording into specific objectives also, and the chart then presents a ‘means-ends’ relationship.
Series Statement:
Bulletin of the Szent István University 2008 Special Issue Part I




 Record created 2017-04-01, last modified 2017-08-25

Fulltext:
Download fulltext
PDF

Rate this document:

Rate this document:
1
2
3
 
(Not yet reviewed)