Az agrárfejlődés globális tendenciái szakértői megkérdezések tükrében

A magyar élelmiszer-gazdaság stratégiai fejlesztési irányainak meghatározásához alapvető fontosságú a nemzetközi környezetben végbemenő folyamatok áttekintése. Ez a feladat talán még soha nem volt olyan bonyolult, mint napjainkban, mert a természeti, társadalmi, gazdasági és politikai környezetben egyaránt mélyreható strukturális átalakulások tanúi vagyunk. Sok esetben a korábbi évtizedek tendenciáitól gyökeresen eltérő folyamatok bontakoznak ki, és ezért a trendek extrapolációjára alapozott modellek alkalmazhatósága erősen korlátozott. Ebből adódóan nő az intuitív módszerek jelentősége. A tanulmány szakértői megkérdezések tükrében kísérli meg meghatározni az élelmiszer-gazdaság globális jövője szempontjából döntő folyamatokat és azok bekövetkezésének valószínűségeit a 2030-ig terjedő időhorizontra. Ennek alapján globális forgatókönyveket határoz meg a következő évtizedekre. A forgatókönyvek közös jellemzője, hogy mindegyikben megjelenik a globális klímaváltozás növekvő hatása, a biotechnológia fokozott jelentősége, a fogyasztói magatartás individualizálódása és az élelmiszer-kereslet bővülése. Vitatott, hogy a koncentráció vagy a lokális élelmiszer-ellátó rendszerek szerepe és jelentősége lesz-e nagyobb, de legvalószínűbb, hogy a két folyamat egymással párhuzamosan érvényesül majd.-----In–depth analysis of global processes in the international environment of the Hungarian agro-food sector is a necessary precondition for the determination of its strategic ways of development. This task probably never has been so complex as at present, when we are witnessing parallel, deep-rooted structural changes in the natural, social, economic and political environments. There are structural breaks in many cases, which is why simple trend-extrapolation models cannot be applied. Under these conditions the importance of application of intuitive methods is increasing. The aim of our study is to outline the most important global trends relevant to the agro-food sector up to 2030, based on an expert survey. These data were used for scenario generation for the next decade. A common feature of scenarios is that they all include global climate change and its consequences, the increasing importance of biotechnology, the individualisation of consumption and the importance of biotechnology. There are differences between the scenarios from the point of view of the evaluation of importance of concentration and of local food supply systems. It is probable, that both trends will be realised in a parallel way.


Variant title:
Global Trends of Agricultural Development in the Light of an Expert Survey
Issue Date:
2016-02
Publication Type:
Journal Article
DOI and Other Identifiers:
ISSN 0046-5518 (Other)
PURL Identifier:
http://purl.umn.edu/253873
Published in:
GAZDÁLKODÁS: Scientific Journal on Agricultural Economics, Volume 60, Number 1
Page range:
66-78
Total Pages:
13
JEL Codes:
Q13; Q17; Q18
Series Statement:
60
1




 Record created 2017-04-01, last modified 2017-04-24

Fulltext:
Download fulltext
PDF

Rate this document:

Rate this document:
1
2
3
 
(Not yet reviewed)