Files

Abstract

A kutatási téma aktualitását a gazdasági környezet dinamikus változásának hatásaihoz való alkalmazkodása igazolja, mely feltétele a versenyképes vállalkozási tevékenységnek. Az elmúlt években a gazdasági válságból adódó problémák az élelmiszeripari hálózatot is rendkívüli mértékben sújtották. A többletköltségeket (adó, energia, raktározás, szállítás) már nehezen lehet érvényesíteni az árakban. Vizsgálatunk során feltártuk a stratégiai célok és az operatív munka összhangját a kontrolling rendszer támogatásával. Mélyinterjúk által kvalitatív adatgyűjtést folytattunk. Az elvégzett esettanulmány során egy élelmiszeripari nagykereskedelmi cég elsődleges értékteremtő folyamataiban megjelenő kontrolling tevékenységet elemeztük, amelyre létrehozunk egy mutatószámrendszert. Tanulmányunk során a kiéleződő piaci versenyben maradást elősegítve arra vállalkoztunk, hogy saját következtetéseket úgynevezett „Best Practice”-t fogalmazunk meg. Általános érvényű konklúziókat teszünk melyekből a kereskedelmi szakmában dolgozó emberek gyakorlati ötleteket meríthetnek mindennapi problémáik megoldásának érdekében. Kutató munkánk eredményeképpen megalkottunk egy mind a 4 nézőpontot figyelembe vevő Balanced Scorecard modellt, melynek gyakorlatban történő alkalmazása lehetőséget teremt a kereskedelmi ágazatban működő vállalkozások versenyképességének a növelésére. --------------------------------------------------- The actuality of researching topic is veryfying the conformity of economic environment impression, which is the condition of the competitve entrepreneurial activity. The last years’ economic problems deppressed the food market networks too. The companies will not able to leads the additional costs (example: net, energy, storage, transport) to the goods’ price. While we were performing the research we explored the goals of strategy and the harmony of controlling works with the controlling system supporting items. In our study cases we made several qualitatives interviews and analyzed the value creation processes of a wholesale food market company and we made an index to the all items. We undertook that we composed our findings in „Best Parctice” approach. We took several general conclusions which will be good practical guides to the employee of the company for the problems of all days. In the results of our reserach we made a „Balanced Scoraced” modell (with four view points), which is going to create some possibility of competitivness incresing for the sector of commerical companies.

Details

PDF

Statistics

from
to
Export
Download Full History