Files

Abstract

A téma Debrecen legnagyobb beruházása, a 2-es villamos projekt, amely az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Az elmúlt években jelentősen megváltoztak a debreceni polgárok közlekedési szokásai, illetve ennek következtében Debrecen közlekedési rendszere is. Ennek hátterében az életszínvonal emelkedése, a városközponttól távoli lakó-, kereskedelmi- és iparterületek kialakulása és fejlődése, illetve a gépjárművek számának nagyarányú növekedése áll. Ezen tényezők miatt a közúti közlekedés a korábbinál még fontosabb szerephez jut, ám az utakon közlekedő egyre több gépjármű miatt a már jelenleg is zsúfolt debreceni úthálózaton várhatóan még hosszabbra nyúlik az utazás időtartama. Ebben a helyzetben a 2-es villamos projekt célja kettős: egyrészt el kell érni, hogy az utazók rövidebb idő alatt érjenek célba, másrészt javítani kell a tömegközlekedés színvonalát, hogy valódi alternatívát nyújtson az egyéni gépjárműves közlekedéssel szemben. Ez csak jól szervezett, magas utazási komfortot nyújtó tömegközlekedési hálózat kialakításával, illetve működtetésével lehetséges. Közel egy évtizede foglalkozik Debrecen önkormányzata a 2-es villamosvonal kiépítésének gondolatával. Az első tanulmányterv a lehetséges nyomvonalról 2000-ben készült. A projekttel kapcsolatos tervezési munka megvalósítása érdekében 2004-ben a város – a közgyűlés döntése alapján – az I. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében a Regionális Operatív Program forrásaira pályázott. Az új vonalon 18 darab azonos típusú, normál nyomtávú, kétirányú vezetésre alkalmas, maximum 34méter hosszúságú villamos közlekedik majd. Azzal, hogy kötöttpályás, elektromos meghajtású közösségi közlekedési eszközök váltják fel az autóbuszokat a város legforgalmasabb, legnagyobb utasszámú tömegközlekedési útvonalán, egyrészt jelentősen kevesebb kibocsátott légszennyező anyag kerül a levegőbe, másrészt számottevően csökken a porterhelés is. A számszerűsíthető környezetterhelés-csökkenés mellett jelentős az a közvetett hatás, ami az utasok számára úti céljuk elérési idejének lerövidülésével jár. A rövidebb utazási idő és az autóbuszok nélkül felgyorsuló közúti forgalom nem csak az ezen útvonalon közlekedők, hanem az egész város számára érezhető változásokat hoz. ------------------------------------------------------- In recent years, the transport habits of the citizens of Debrecen, and as a result, also the traffic system in the city, have changed considerably. The underlying factors include improved standards of living, the appearance and development of residential, commercial and industrial areas on the outskirts of the city and the large-scale growth in the number of motor vehicles. As a result, road traffic has become more significant than ever before; however, the increasing number of motor vehicles on roads further extends travelling time on the already congested road network of Debrecen. In this situation the tramline no. 2 project has a dual objective: on the one hand, passengers should get to their destinations faster; and on the other hand, the quality of public transport is to be improved in order to offer real alternatives to individual transportation. The realization of the project will allow the construction of an efficient and high quality public transport connection between the north-western area and the city centre. In 2004, on the basis of the decision of the General Assembly, the city successfully applied for funds from the Regional Operative Programme in the framework of the 1st National Development Plan for the planning activities related to the project. 18 identical-type tramcars of normal gauge, suitable for two-way driving. 18 identical-type tramcars of normal gauge, suitable for two-way driving. Once rail-guided, electrically driven community transport vehicles will have replaced buses on the busiest routes of public transport carrying the highest number of passengers, this will result in less air pollution and lower dust loads in the city. In addition to the quantifiable decrease in environmental loads, the indirect effect of reduced distances for passengers to get to their destinations is also a considerable factor. Shorter travel times and faster traffic on the roads with fewer buses will bring perceptible changes not only for users of the new line, but the entire city.

Details

PDF

Statistics

from
to
Export
Download Full History