Files

Abstract

A tanulmányban kérdőíves felmérésünk eredményeire támaszkodva bemutatjuk a 2007-ben megalakult LEADER HACS-ok fontosabb működési jellemzőit. Országos felmérésünkből kiderül, hogy nincsen hagyománya, gyakorlata a fejlesztésekben való együttműködésnek, holott a helyi program végrehajtása nagymértékben múlik a helyi társadalom felkészültségén, az emberek és szervezetek együttműködésén. A HACS-ok által lefedett térségek fejlődését több vonatkozásban a humán erőforrások, a vidéki emberek és közösségeik (az ún. szoft tényezők) hiányosságai gátolják, következésképpen sürgető a humán erőforrások fejlesztése is. A HACS-ok feladatuknak a támogatási források odaítélését tartják, ami fontos, de korántsem elégséges ahhoz, hogy a tőlük elvárt, a helyi vidékfejlesztési stratégiák végrehajtásában betöltendő katalizátor szerepüket ellássák. Ehhez elengedhetetlen az akciócsoportok társadalomszervező szerepvállalása, a helyi közösségek cselekvőképessége érdekében. A szubszidiaritással összhangban a vidékfejlesztést a helyi közösségek által irányítottan szükséges eldönteni és megvalósítani. A felmérés szerint a HACS-ok erős kormányzati befolyás és kontroll mellett decentralizáltan, de a szubszidiaritás híján működnek. A jelenlegi struktúrában a HACS-ok – az ellátott feladatokkal kapcsolatban felmerülő működési kiadásainak – finanszírozása nemzeti és uniós forrásokból történik, az elszámolható kiadások 100%-ának mértékéig. Az elszámolás adminisztrációja jelentős terhet ró a HACS-okra. Ahhoz, hogy az akciócsoportok betölthessék valós, helyi fejlődést katalizáló szerepüket, fel kell ismerniük küldetésüket, szabályozási és finanszírozási oldalról pedig segíteni szükséges, hogy a tőlük elvárt feladatokat ellássák. ---------------------------- Based on the results of our questionnaire survey, our study presents the major operational features of LEADER LAGs established in Hungary in 2007. Our national survey revealed that there were no traditions or practices for development cooperation, while the successful local implementation of the programme depends to a great extent on the level of preparation of the local society and on the cooperation of local people and organisations. The development of areas covered by LAGs is hindered by insufficiencies in human resources, of rural people and communities (the so-called soft factors). This makes the development of human resources an urgent task. LAGs consider their principal task to be the securing of grant funds. This is obviously necessary, but far from sufficient to fulfil their role as a catalyst in the implementation of local rural development strategies. For this purpose, it is essential for action groups to play a proactive role in organizing and thereby increase the capacity of local communities. In accordance with the basic principle of subsidiarity, rural development should be implemented locally, managed by local communities, and decisions should be made at local levels. The survey points out that LAGs operate under strong government influence and control, in a decentralized manner but without subsidiarity. In the present structure, the activities of LAGs are predominantly financed from central (national and EU) resources, covering 100 per cent of the eligible costs. Cost accounting is a significant administrative burden for LAGs. In order for action groups to fulfil their real roles to boost local development, they need to recognize their mission; also, from the financing and regulatory side, they must be given support in completing the tasks expected from them.

Details

PDF

Statistics

from
to
Export
Download Full History